Az idén 25. életévét betöltő Szabó Bence kedvesen mosolyogva mesél az életéről, elsősorban a sporttal kapcsolatos információkat osztja meg velünk.

A budapesti A-Fitness Új-Budai edzőtermében már egy éve tevékenykedik, mint személyi edző.

Tanulmányait Az Eötvös Lóránt Tudomány Egyetemen folytatta, diplomáját Sportszervező szakon szerezte meg. A tanulmányok sorában a következő lépése a személyi edző képzés volt, melyet a Weider Professional Fitness Trainer hallgatójaként ért el.

Minden, valamely sportágba belekóstoló személy életében megfigyelhető egy meghatározó erővel bíró példakép, aki magát a sportoló személyt a sportolói pálya felé irányítja. Bencénél sem történt ez másként!

Korábban élsportszinten kajakozott egy mesteredző irányítása alatt. Edzője munkásságának aktív részeseként, megtapasztalva a végtelen alázatot, ahogyan a mindennapokban dolgozott, tanítványának is kijelölte a követendő utat. A nagyszerű példa hatására nem volt kérdéses Bence számára, hogy neki is a sporttal kell foglalkoznia, edzőnek kell állnia!

És miért a sport? „Mert a sport mindenre megtanít bennünket! –vallja Bence.

Megtanít bennünket a becsületre, az alázatra, a kitartásra és a küzdeni akarásra, avagy életre való embert farag belőlünk!”

Bence életének már kicsi kora óta meghatározója volt a rendszeres sportolás.

Első komolyabb sporttevékenysége a judo volt, ez után tért át a kajakra, melyet élsport szinten 6 évig űzött.

Ezt követően egy rövid ideig thai-boxal foglalkozott, majd érkezett az újabb szerelem, a testépítés.

Az általa vezetett edzések alkalmával a legfontosabbnak a közös hang megtalálását tartja. Bence szerint ez jelenti az elengedhetetlen alapot az együtt végzett munka terén, hogy vendégeivel jól és hatékonyan tudjanak közösen dolgozni az elérendő célok érdekében.

Nap, mint nap óriási motiváló erő számára, hogy saját tudásának átadásával segít másoknak, hogy sikeresek legyenek és elérjék a kitűzött céljaikat.

Szerényen említi meg sportpályafutása alatti eredményeit. Kajakosként háromszoros magyar bajnok és kétszeres diákolimpiai bajnoki címet szerzett.

Testépítőként 2016-ban a superbody versenyen mérettette meg magát, jövőbeli céljai között szerepel további versenyeken való részvétel.

A testépítés és fitness világában bekövetkezett változások nyomon követésével,  újabb ismeretek elsajátításával arra törekszik, hogy vendégeinek naprakész információkkal szolgálhasson.

Mikor edzettjei sikereinek megtapasztalásáról kérdezem, a ragyogó mosoly, a boldog, elégedettség, mely elárad egész lényén, önmagáért beszél,  s jól tükrözi, hogy  valakit eljuttatni kemény munkával A pontból B-be, felbecsülhetetlen értékkel bír Bence számára.

Célja, hogy tudása legjavát átadva, a helyes életmód irányába terelve az embereket ő maga is példaképpé váljon mások számára.

Hétfőtől-szombatig, nyitástól-zárásig a teremben várja a fejlődni, formálódni, változni, céljukat elérni vágyó embereket.

Étkezések tekintetében az egyszerű szénhidrátoktól (finomított lisztet  illetve hozzáadott cukrot tartalmazó kész ételek, üdítők) mentes, főként összetett szénhidrátot tartalmazó, valamint vitaminban, rostban és állati eredetű fehérjében gazdag táplálkozást tartja fontosnak.

Kedvenc hobbijai a kerékpározás, horgászat, fotózás és az olvasás.

Példakép sportolója a kétszeres olimpiai és tizenötszörös világbajnok kenus Kolonics György, aki ma már sajnos nem lehet köztünk. Alázata, kitartása és szerénysége révén vívta ki Bence tiszteletét és helyezte követendő példaként önmaga elé.

Elérhetősége: +36204791880